Te is észrevetted már azt, hogy a családtagjaid hangulata átrakódik rád is? Én gyakran éreztem ezt gyerekként, és szülőként is. Ha a szüleim rossz passzban voltak, veszekedtek egymással, kedvetlenek és negatívak voltak, valahogy nekem sem volt kedvem vidámkodni. Most pedig, ha a fiaim foga éppen áttörni készült, vagy hasfájósak voltak, hát aznap mindig tűkön ülve vártam, hogy hazaérjen a férjem. De nem csak a fáradtság és a tehetetlenség miatt! Kellett valami megerősítés, valami pozitív történés, valami icike-picike apróság, ami perspektíva váltásra késztet, ami segít átfordítani a napot. Általában ez a férjem humora és kedvessége szokott lenni.
A kétezres évektől kezdődően egyre hangsúlyosabbá vált a pozitivitás kutatása a pszichológián belül. Ez a tudományos áramlat a pozitív pszichológia, melynek célja azoknak a tényezőknek a felkutatása és erősítése, amelyek az emberek és a közösségek virágzását segítik elő. Ilyen kutatások sok féle témában indulnak, és folynak a mai napig is. Ezeknek a kutatásoknak hála ma már sokkal többet tudunk többek között a boldogság kialakításához és fenntartásához vezető viselkedésekről, a tudatos jelenlét mentális egészséget fejlesztő szerepéről és a pozitivitás társas hatásairól is. Az utóbbi a gyermeknevelés során is alkalmazható tudást ad nekünk. Ebben a bejegyzésben a pozitív szülőségről és az erősségfókuszú nevelésről írok.
Ahhoz kétség sem férhet hozzá, hogy a gyermekünkkel való mindennapi kapcsolatunk nagyban befolyásolja a pszichológiai jóllétüket. Szülőként mindent annak rendelünk alá, hogy a gyermekünknek a legjobb legyen. Ezért szentelünk annyi figyelmet arra, hogy a gyermekeink hiányosságait fejlesszük, hibáikra, nehézségeikre megoldást találjunk. Annyira erős tud lenni ez a motiváció bennünk, hogy akár teljesen meg is feledkezünk arról, hogy gyermekünknek milyen jó tulajdonságai, erősségei vannak. Könnyen ott találjuk magunkat, hogy szokásunkká vált az, hogy csak a gyermekünk viselkedésének rosszabb, fejletlenebb részeivel foglalkozunk. Ilyenkor az erősségeiről nem veszünk tudomást, hiszen azok már “elkészültek” és “működnek”. Ez azért veszélyes, mert alááshatja a gyermekünk általános motivációját és az önképét is, ráadásul a köztünk lévő érzelmi kapcsolatot is nagyon megterheli.
Nekem pont ilyen volt gimnáziumban a biológia. Világ életemben érdekelt az emberi test működése, de valamiért állandóan 3-ast kaptam bioszból. Akárhogy készültem és tanultam, úgy tűnt, semmi sem segít rajtam. Azt kaptam visszajelzésnek a tanártól és a szüleimtől is, hogy ez a tárgy nekem nem megy, lusta és türelmetlen vagyok hozzá. Ezt elhittem, és egy idő után csak a túlélésre játszottam, annyi volt a célom, hogy görbüljön. Aztán az egyetemen, az egyik kedvenc tantárgyam volt, és a legjobb zh-kat írtam anatómiából és biokémiából. Érdekes, nem? A trükk annyi volt, hogy a tanár az érdeklődésemre fókuszált.
De hogy kapcsolódik ez a történet a pozitív szülőséghez?
A pozitív szülőség azt jelenti, hogy a gyermekünk pozitív tulajdonságai, vonásai és eredményei legalább annyira fontosak, mint a negatívak. Épp ezért legalább annyit kell foglalkozni azokkal is, mint a negatívakkal.
Az anatómia oktató is eszerint foglalkozott velünk: kiemelte, hogy mennyire érdeklődőek, kíváncsiak, szorgalmasak és kitartóak vagyunk, hogy pszichológia szakra jelentkeztünk és nem iratkoztunk ki a Bevezetés a pszichológiába c. kurzus után, ahol szó szerint mindenki megbukott az első vizsgán.
A pozitív nevelés során a nevelés célja az, hogy a két terület – a fejlesztendő és a már meglévő – egyforma mértékben legyen felismerve és elismerve. Ha arra is elég figyelmet fordítunk arra, hogy gyermekünk miben jó, milyen erősségei vannak, a lehető legjobbat hozhatjuk ki gyermekünkből. A pozitív szülőség az őszinte, világos elvárásokon alapuló tiszteletteljes kapcsolatok kialakítását célozza meg.
Kutatások alapján kijelenthető, hogy ezzel elősegíthetjük a gyermekünk élettel való elégedettségét és pszichológiai jóllétét, ami a felnőttkorukban is hatással lesz a mindennapi életükre. Ez többek között annak köszönhető, hogy szoros kapcsolat áll fenn a pozitív szülőség és a pozitív érzelmi állapotok megélése között, mint például a szeretet, a hála, a remény és az öröm.
Mit tehetünk a pozitív szülőségért?
De most térjünk át a gyakorlatra! Nagyon sokféle képen meglehet a pozitív szülőséget fogni, de véleményem szerint két dolog nagyon fontos: a tudatosság és a példamutatás.
A tudatosságnak kiemelt szerepe van az életünkben. Gondolj bele, mennyi minden következik abból, ha észreveszünk olyan dolgokat, amin amúgy átsiklanánk. Hatással van többek között az érzelmeink felismerésére, az azokkal való megküzdésre, a figyelmünkre, a belátási képességünkre és így a döntéseinkre is.
Milyen más helyzetből indulunk ki például, ha tudjuk és belátjuk, hogy a másiknak rossz napja volt, – mert éppen fogzik a gyerek, és egész nap le se lehetett rakni – és emiatt rosszabb a hangulata, morcosabb, kötekedőbb és fáradtabb, mint általában?
A pozitív szülőség egyik alapja az, hogy felismerjük gyermekünk erősségeit, megnevezzük, és elismerjük azokat. Azzal, hogy megdicsérjük őket, arra motiváljuk őket, hogy ismételjék meg, amit tettek vagy, ahogy tették azt. A reális dicséret segíti az önértékelés és a reális énkép kialakulását is.
Fontos az érzelmeik – akár negatív, akár pozitív – elfogadása és tudomásul vétele. Azokban a helyzetekben, amikor gyermekünk erőteljes érzelmet él át, és mi felismerjük azokat, támogathatjuk gyermekünket az érzelemmel való megküzdésben is. Ilyenkor a köztünk lévő kapcsolat épül és erősödik.
Kiemelkedő a tiszta, igazságos és állandó határok szerepe is. Nincs mese, következetesnek kell lennünk, és a szabályokat – egy idő után közösen – meg kell alkotnunk. A következmények megfogalmazásakor azonban törekednünk kell arra, hogy ne a büntetés, hanem inkább a jóvátétel elősegítése legyen a fókuszban.
A családi mindennapokban segít, ha az asszertív, egészséges és bátorító beszédmód nagy szerepet kap. Ez lényegében azt jelenti, hogy öntudatos, határozott, ugyanakkor másokra tekintettel lévő viselkedést és beszédmódon alkalmazunk. Így a családi kapcsolataink erősödni tudnak, és könnyebb a kívánt viselkedések társas megerősítése is.
Mi a maradandó hatás kulcsa?
Gyakran felteszem a hozzám forduló szülőknek azt a kérdéscsomagot, amit még iskolapszichológus koromban találtam ki: Milyennek szeretné látni a gyerekét, ha felnő? Milyen tulajdonságokkal rendelkezik? Hogyan viselkedik? Mik a fontos dolgok a számára? Általában a szülők ilyenkor lefagynak, és csak annyit tudnak mondani, hogy azt szeretnék, ha boldog, kiegyensúlyozott és könnyű életük lenne a gyermekeiknek. Iskolapszichológusként ilyenkor bólogattam és tovább kérdezősködtem. Ma már bólogatok, megértem, és átérzem ezt az alapvető szülői vágyat, ezt el is mondom, és csak aztán kérdezem tovább a szülőket. Aztán elmondom, hogyan is érhetik ezt el a legkönnyebben.
A neveléslélektanban régóta szilárd alap, hogy a modelltanulás a szocializációnk, a viselkedési és erkölcsi szabályok elsajátításának egyik kiindulópontja. A gyermekünk nagy eséllyel olyan jellemzőket, cselekedeteket fog csinálni, amiket tőlünk lát el, tanul meg. Ezért fontos, hogy törekedjünk mi magunk is arra, amilyennek a gyermekünket látni szeretnénk.
Pár gyakorlati tipp, ami segíthet:
- minőségi kapcsolat kialakítása másokkal (elsősorban a családunkkal),
- felelősségvállalás a tetteinkért,
- tiszteletteljes hozzáállás másokhoz,
- tudatos viselkedés a mindennapokban,
- bölcsességre való törekvés,
- őszinteség, lojalitás és megbízhatóság gyakorlása a kapcsolatainkban.
Amikor szülőként a saját magunk jóllétéért teszünk, akkor nem csak egészséges megküzdési stratégiákat mutatunk gyermekünknek, hanem esélyt adunk saját magunknak a nyugalomra, békességre, kiegyensúlyozottságra is.
Létrehoztam egy erősségekkel foglalkozó, online pszichoedukációs csomagot, ami segítségével megismerheted a saját erősségeidet és megtalálhatod azokat a mindennapi technikákat, amikkel ezeket alkalmazni is tudod.
Készen állsz arra, hogy saját magad mellé állj, és úgy bánj magaddal, ahogy a gyermekeddel bánnál?
