Volt már olyan napod, amikor papíron minden rendben volt, mégis egész nap veled maradt egy halk, szorító feszültség?
Nem történt semmi különös, de ott motoszkált a gondolat: „Valamit biztos rosszul csinálok… de mit?”
A frusztráció gyakran nem látványos. Nem mindig robban ki, inkább belül gyűlik.
Újrafogalmazol egy üzenetet, nehogy túl határozottnak tűnj. A konyhában hezitálsz: főzz, rendelj, kérj segítséget? Bárhogy döntesz, később elbizonytalanodsz – és megérkezik az önvád.
Ilyenkor könnyű magadat hibáztatni. Eszedbe jut, hogy „más anyák biztos ügyesebbek nálam”. A frusztráció ettől nem csökken, inkább állandó kételyekké alakul. Estére úgy érzed: bár egész nap helyt álltál, mégsem tettél eleget.
A frusztráció láthatatlan gyökerei
A háttérben gyakran nem egy konkrét esemény áll, hanem csendben működő, beléd épült hiedelmek. Olyan mondatok, amiket nem mondasz ki, mégis irányítanak:
- „Egy jó anya mindig tudja, mi a helyes lépés.”
- „Az énidő önzés.”
- „Nekem kell mindent kézben tartanom.”
Ezek a hiedelmek állandó megfelelési kényszert és tartós bűntudatot hoznak. Közben olyan világban élünk, ahol az elvárások magasabbak, mint valaha: légy türelmes, ápolt, kreatív, tudatos és hatékony – lehetőleg mindig.
A közösségi oldalak mosolygó képei mögött ritkán látszik a fáradtság, a hezitálás, a „jó lenne egy kis szünet” érzése. Nem csoda, ha zavarba jössz attól, hogy papíron minden rendben, mégis frusztrált vagy.
Ez nem gyengeség. Egyszerűen sok a belső és külső inger, sűrű a „kellene”-lista, és kevesen kaptunk eszközöket arra, hogy különválasszuk a valódi szükségleteket a belénk ivódott elvárásoktól.
Három lépés, ami segít tisztábban látni
Nem vagy egyedül, és nem vagy „rossz anya”. A frusztráció érthető jelzés – nem bizonyíték arra, hogy elrontasz valamit.
Ha elkezded észrevenni, mi mozgatja belül ezt a feszültséget, megkönnyebbülsz. Tisztábban látsz, kevésbé leszel szigorú magaddal, könnyebb nemet mondani a felesleges elvárásoknak, és helyet adni az énidőnek bűntudat nélkül.
Ebben a bejegyzésben három lépést mutatok meg:
- Figyeld meg a tested finom jelzéseit.
- Adj pontosabb nevet annak, amit érzel.
- Ismerd fel a tévhiteket, amelyek csendben táplálják a frusztrációt.
1. Figyeld meg a tested jelzéseit
Délután öt óra van. Mindenki éhes, a lakás hangosabb a szokásosnál. Nem történt semmi rendkívüli, mégis észreveszed: összeszorul az állkapcsod, felületesebben lélegzel, nehezebb a vállad.
A frusztráció ritkán a fejünkben születik először; a test hamarabb jelez.
Lehet, hogy befeszülnek az izmaid, gombócot érzel a torkodban, „összeugrik” a gyomrod. Nem kell megfejtened, mit „jelentenek”. Elég, ha észreveszed őket – így több mozgástered lesz, mielőtt beindulna az önvádlás.
Nem kell ezeket az érzéseket legyőzni, adj nekik helyet egy rövid ideig, aztán engedd őket tovább.
Ahogy befelé figyelsz, elég ennyit mondani: „Észreveszem, hogy szorít a mellkasom.” Ez nem egyenlő a beletörődéssel; inkább egy apró szünet. Ha közben felbukkan egy gondolat, hogy „megint nem csinálom jól”, próbáld „gondolatként” megnevezni: „Most jött egy olyan gondolatom, hogy nem csinálom jól.”
Ezzel már nem vagy teljesen benne az érzésben, hanem kívül nézel rá. Innen könnyebb visszatérni ahhoz, ami számodra fontos: kedvesség magaddal, kapcsolódás a gyerekhez, egyszerűség a következő lépésben. Lehet, hogy csak mélyebben kifújod a levegőt, iszol pár korty vizet, vagy kimondod: „Adj egy percet, és folytatom.” Nem nagy dolgok – mégis ezek húznak ki a bűntudat-bizonytalanság örvényéből.
2. Adj nevet az érzéseidnek
Amíg csak annyit mondasz: „rosszul vagyok”, a helyzet kezelhetetlennek tűnik.
Amint találsz egy pontosabb szót, letisztul a kép.
Ebben segít például az érzelemkerék: ha szomorú vagy, pontosíthatod, hogy valójában „mellőzöttnek” érzed magad, vagy „csalódottnak”. Ez óriási különbség – másképp szólítod meg a párod, ha mellőzöttnek érzed magad, mint ha csalódottnak.
Az is előfordulhat, hogy konkrét szót találsz először — például elégtelennek érzed magad. A kerék ilyenkor segít visszalépni a belső körbe: ez gyakran elutasítással vagy félelemmel függ össze mélyebben. Ha tudod, melyik családból ered, érthetőbbé válik az egész napos nyugtalanság is.
3. Ismerd fel a háttérben dolgozó tévhiteket
Sokszor nem maga a helyzet nehéz, hanem az a belső mondat, amit észrevétlenül magaddal viszel:
- „Ezt is nekem kell megoldanom.”
- „Ha most pihenek, önző vagyok.”
- „Egy jó anya mindig tudja, mi a helyes lépés.”
Amikor így hallod meg őket – mint gondolatokat, véleményeket, nem tényeket – máris veszít az erejük.
Az egyik legmakacsabb elvárás, hogy “egy jó anya mindig tudja a helyes lépést”. A valóság azonban ritkán ilyen tiszta. A jó anya kérdez, mérlegel, kipróbál valamit, aztán módosít. A bizonytalanság nem hiba, hanem annak a jele, hogy sok szempontot tartasz szem előtt. Ha ezt belátod, máris kevésbé leszel bűntudatos, és több türelmesebb leszel magaddal.
A másik visszatérő mondat, hogy “az énidő önzés”. Közben pontosan tudod: amikor hetekig kimarad a feltöltődés, könnyebben nő a feszültség, és épp a családi kapcsolatok sínylik ezt meg. Az énidő nem jutalom, hanem szükséglet.
És ott a „nekem kell mindent kézben tartanom”. Ez a mondat önmagában fárasztó. A megosztott felelősség nem gyengeség, hanem működő családi rendszer. A „jó elég” sok helyzetben tényleg elég: nem kisebbít, hanem mozgásteret ad, hogy arra jusson energiád, ami számít.
Ilyen helyzetekben segít, ha felteszel magadnak egy egyszerű kérdést: „Milyen anya szeretnék ma lenni?” Ha a válaszod például „elérhető és kedves”, ehhez igazíthatod a következő apró döntést: egyszerűbb vacsorát választasz, öt perccel előbb lefekszel, vagy megkéred a párod, hogy vegye át a fürdetést.
Ha azt látod, hogy ugyanaz a tipikus negatív gondolat, vagy parancs tér vissza — a szigorú belső kritikus, az énidő tagadása vagy a mindent kontrollálni vágyás —, érdemes megnézni, melyik hiedelem a leghangosabb nálad. Ebben segít a Mentális túlterheltség kvíz: rávilágít, melyik tévhit dolgozik erősebben, hogy legközelebb könnyebb legyen elengedni, ha megjelenik.
„De biztos csak én vagyok ilyen… más anyák jobban bírják.”
A mentális túlterheltség nagyon gyakori anyai tapasztalat, és nem a te hibád.
Az állandó készenlét, a sok apró döntés, a kevés pihenés és a belső elvárások együtt könnyen frusztrációhoz vezetnek, még akkor is, ha „papíron” minden rendben van.
Amit ilyenkor érzel, érthető következmény — nem bizonyíték arra, hogy rosszul csinálod.
Gyakran az összehasonlítás teszi a legnagyobb kárt. Másokból többnyire csak a „jól sikerült” pillanatokat látjuk, a kimaradt alvást, a rejtett aggodalmakat vagy a belső vívódást nem.
Emellett van, hogy teljesen hétköznapi tényezők – kevesebb alvás, betegség a családban, ciklus, több zaj vagy logisztika – átmenetileg csökkentik a frusztráció elviselésére való képességünket. Attól, hogy ma nehezebb, nem lettél rosszabb anya.
Érdemes azt is számításba venni, hogy mindenki máshonnan indul: eltérő a gyerekek temperamentuma, a külső segítség mennyisége, a párkapcsolati dinamika, a munka terhelése. Nem az a kérdés, hogy „másokhoz képest” hol állsz, hanem hogy a saját helyzetedhez képest mi ad most egy kis levegőt. Néha elég egy apró egyszerűsítés, egy tisztább határ, vagy két perc szünet – ezek nem kiskapuk, hanem működő megoldások.
Három kapaszkodó, ami segít a mindennapokban
Ha visszanézel erre a három lépésre, talán már kirajzolódik, miért tűnt eddig „megmagyarázhatatlannak” a frusztráció.
Ha csak három dolgot viszel magaddal, legyen ez a három:
- figyeld a tested jelzéseit,
- adj nevet annak, amit érzel,
- ismerd fel a háttérben megbúvó tévhiteket.
Amikor észreveszed az első apró jeleket, már nem sodornak magukkal a „kellene”-k; amikor pontosabb szót találsz („bizonytalan”, „túlterhelt”, „kimerült”), tisztábban látsz; amikor pedig megnevezed a hiedelmet,akkor már nem parancsként hat rád.
Így lesz a nap végére több levegőd, kevesebb bűntudatod és könnyebb lesz kapcsolódni a gyerekeiddel is.
Mindhárom lépés közös nevezője, hogy egy kicsit tágítja a mozgástered. Nem kell azonnal megjavítani semmit. Elég, ha ma észreveszed a vállfeszülést, kimondod, hogy „most bizonytalan vagyok”, és észben tartod: a gondolat csak egy vélemény, nem tény.
A frusztráció nem azt jelenti, hogy rosszul csinálsz valamit, inkább azt, hogy sokat viszel, és kevés a tér. Ezen lehet lazítani — apró döntésekkel is.
Lehet, hogy ma csak annyi fér bele, hogy egyszerűbb vacsorát választasz, vagy megkéred a párod, vegye át a fürdetést. Holnap talán más lesz nehéz, és az is rendben van. Nem az számít, hogy minden nap ugyanolyan jól menjen, hanem hogy vissza tudj térni ahhoz, ami fontos neked: kedvesség magaddal, kapcsolódás a gyerekeiddel, egy fokkal több könnyedség a nap végén.
Töltsd ki a Mentális túlterheltség kvízt
Ne találgass tovább: tudd meg, miért jelenik meg újra és újra a frusztráció a mindennapjaidban.
A Mentális túlterheltség kvíz segít tisztábban látni, nálad melyik hiedelem a leghangosabb:
- a szigorú belső kritikus,
- az énidő-tagadó/halogató,
- vagy a kontrolláló/túlgondolkodó.
👉 Kattints ide, és töltsd ki a kvízt — hogy végre tisztábban lásd, mi áll a frusztrációd mögött, és tudd, hol érdemes elkezdeni engedni a belső szorításon.
