Miért marad el hétről hétre az énidő, amit magadnak terveztél

Olvasási idő: 6 perc

Egy reggel a kávé fölött álltam, és eszembe jutott egy kérdés: mikor csináltam utoljára olyat, ami csak rólam szólt? Rengeteg mindenről döntöttem a gyerekek, a férjem és a háztartás miatt, magamért egyszer sem. Vártam a választ, de nem jött. Napok óta csak reagáltam, minden döntésem valaki más kéréséből indult.

Az énidő valószínűleg nálad is ott van valahol a listán. Minden héten eltervezed, hogy most végre jut egy kis idő magadra, aztán elmarad. Közben ott motoszkál benned egy kis bűntudat is, amiért egyáltalán szeretnéd.

A konzultációkon is ezt a kettőt hallom a legtöbbször: hogy az anyáknak bűntudatuk van, ha időt szánnának magukra, és hogy a nagy terv hétről hétre elmarad.

Mire kell neked az énidő?

Ha nem tudod, mire vágysz, a kevés szabad időd is könnyen elfolyik. Este végre leülsz, és pihenés helyett a telefont görgeted, mert ez az egyetlen idő, ami csak a tiéd. Utána mégsem érzed, hogy feltöltődtél.

Van, akinek alvás kell. Van, aki csendre vágyik, arra, hogy fél óráig senki ne kérjen tőle semmit. Van, akinek az hiányzik, hogy valaki végighallgassa, vagy hogy magyarázkodás nélkül dönthessen valamiről. Más kell annak, aki kialvatlan, és más annak, aki csak csendre vágyik.

Ha most megkérdeznéd magadtól, mi hiányzik mostanában a legjobban a napjaidból, mi lenne a válasz? Az alvás, a csend, egy beszélgetés, vagy egy döntés, amit csak te hozol meg? Rossz válasz nincs, elég az, ami először eszedbe jut. Napközben is megállhatsz egy percre, és megkérdezheted magadtól, mit csinálnál, ha most lenne tíz perced.

💡 Az énidőből könnyebben töltődsz fel, ha arra használod, ami épp hiányzik.

Volt egy kliensem, aki évekig minden reggel fél órát akart magára szánni: futni, mozogni, bármit. Sosem jött össze. Aztán kiderült, hogy reggelente csendre vágyik, és arra, hogy egyedül legyen, sportolni egyáltalán nem akart. Azóta tíz percig ül csendben a kávéjával, könyv és telefon nélkül.

Miért marad el a nagy terv?

Egy órás jóga, heti egy esti program, minden reggel fél óra: ezekhez olyan napok kellenének, amilyenek most nincsenek. Ha egyszer kimarad, a következő héten még nehezebb újrakezdeni, és a végén azt gondolod, veled van a baj.

Én azt látom, hogy az marad meg, ami belefér a napodba. Egy másik anya, akivel dolgoztam, szintén évekig próbált reggelente időt szánni magára, és neki sem ment. Aztán egyetlen dolgot változtatott: kávéfőzés közben felírt egy cetlire egy mondatot arról, mi a legfontosabb neki aznap. Két perc volt az egész, és ez megmaradt.

A bűntudat jöhet, és közben is kérhetsz

Sokáig én is azt gondoltam, hogy egy jó anyának mindig a család az első, magammal majd akkor törődöm, ha lesz rá időm. Később rájöttem, hogy ha én jól vagyok, az egész család jobban van. A konzultáción az anyák is gyakran ezzel zárják rövidre a beszélgetést, amikor a saját szükségleteikről kérdezem őket: „úgyis a gyerek az első”. Mintha a saját szükségleted és a gyereked jólléte kizárná egymást, pedig a kettő megfér egymás mellett.

Sokunkban régóta él a kép, hogy a jó anya mindenkit maga elé tesz. Talán te is azt láttad otthon, hogy anya mindenkihez alkalmazkodik, magára pedig alig gondol. Szerintem ezért érzel bűntudatot akkor is, ha csak öt percre szeretnél egyedül lenni. Egy anya az első konzultáción elmondta, hogy szinte hét éve nem aludt végig egy éjszakát sem, és már attól is bűntudata volt, hogy néha öt percre egyedül szeretett volna lenni.

Egy másik kliensem, Dóra, így fogalmazott: „Rájöttem, hogy több energiát ölök abba este az ágyban, hogy utáljam magam a délutáni jelenetért, mint amennyi energiám a mai napra összesen maradt. Mire felébrednek a gyerekek, már fáradtabb vagyok a bűntudattól, mint az alváshiánytól.”

Van, aki másokkal türelmes, magával viszont szigorú. Ágnes az első alkalmon azt mondta, szerinte semmiben nem jó igazán. Aztán kiderült, hogy a barátnői rendszeresen felhívják, ha bajuk van, mert meg tudja nyugtatni őket: türelmes velük, és végighallgatja őket. Magával viszont egészen másképp bánt. Ha ő veszítette el a türelmét, órákig ostorozta magát érte, az empátiáját pedig nem tartotta erősségnek, mert „erőfeszítés nélkül ment neki”. Annyival intézte el: „Én csak szeretek beszélgetni.” Fél év múlva azt mondta, már nem retteg attól, mit gondolnak róla, ha hibázik.

Ha napok, hetek telnek el úgy, hogy magadra semmi nem jut, hamarabb elfogy a türelmed, és csak fél füllel hallod, mit mond a gyereked. Ott vagy mellette, de fejben máshol jársz. Hiába szereted, a kimerültségtől nem tudsz igazán figyelni rá. Amikor szánsz magadra egy kis időt, lehetőleg egyedül, utána könnyebben rá tudsz hangolódni.

A régi szabály, hogy a jó anyának mindenkit maga elé kell tennie, nem változik meg egyik napról a másikra. Akkor kezded elhinni, hogy neked is jár egy kis idő, amikor újra meg újra azt látod, hogy utána türelmesebb vagy a gyerekeiddel.

A bűntudat valószínűleg most is megjelenik, amikor magadnak kérsz valamit. Ettől még kérheted, amire szükséged van. Petra, két kisgyerek anyukája, egy este először mondta ki a férjének, hogy most pihennie kell. Azt mesélte: „Nem lett több időm. Csak volt egyetlen mondat, ami az enyém volt.”

Miért olyan nehéz segítséget kérni?

Ha már tudod, mi hiányzik, jön a nehezebb rész: hangosan is kimondani.

Az énidőhöz sokszor segítség is kell: valaki, aki egy órára átveszi a gyerekeket, vagy este helyetted altat. Este tíz van, tele a mosogató, és holnapra még össze kell készíteni az ovis táskát. Egy mondattal szólhatnál a párodnak, hogy segítsen, mégsem szólsz, mert gyorsabbnak tűnik, ha magad csinálod meg.

Sok anya inkább kibírja, mint hogy kérjen. Úgy érzi, egyedül kell megbirkóznia mindennel, és ha segítséget kér, azzal beismeri, hogy nem bírja. A Figyelek Rád! kérdőívemben 17 kitöltőből négyen jelölték meg, hogy a szégyen vagy a bűntudat tartotta vissza őket a segítségkéréstől, az az érzés, hogy „magamnak kellene megoldanom”.

A családod közben könnyen azt hiheti, hogy minden rendben van. Ha minden nap azt mutatod, hogy bírod, ők is ezt látják.

Egy ilyen mondattal elmondod, mi van veled, és azt is, mit kérsz: „Most nagyon kimerült vagyok, tudnál segíteni, hogy legyen egy kis időm pihenni?” A gyerekednek is érthetőbb, ha azt mondod neki: „Most 10 perc csendet kérek, utána tudok figyelni rád.” Így tudja, mikor fordulsz újra felé. Ha nem jön a mondat, kiindulhatsz ebből: „Most szükségem van ___, mert érzem, hogy ___.” Ha pedig nemet kell mondanod: „Nem tudom ezt most megtenni, mert nekem is szükségem van ___.”

Ismerős lehet az is, amikor jön egy üzenet, hogy be tudnál-e ugrani holnap, és már gépeled is, hogy persze, pedig tudod, hogy nem fér bele. Utána órákig magyarázod magadnak, miért kellett volna nemet mondanod. Amikor egyszer mégis nemet mondasz, és közben remeg a hangod, akkor is kimondtad a nemet. Hogy a másik hogyan fogadja, az már nem rajtad múlik.

Ha szeretnéd végiggondolni, mi hiányzik

Lehet, hogy már tudod, hogy kellene egy kis idő magadra, mégsem jön össze. Ilyenkor sokszor az a legnehezebb, hogy kimondd: most neked is kell valami.

Az Én is számítok! munkafüzetben végignézed, mi hiányzik most a napjaidból, és megfogalmazod, mire lenne szükséged. A nemet mondáshoz kész mondatsablonokat kapsz, így nem akkor kell kitalálnod, mit mondj, amikor már nem bírod. A segítségkéréshez is lesz egy konkrét mondatod, amit akár üzenetben is elküldhetsz.

Nem kell megvárnod, amíg teljesen elfáradsz ahhoz, hogy szólj. Előbb is kérhetsz magadnak időt, segítséget vagy egy kis csendet.

Zsófi, két gyerek anyukája, ezt írta: „Már az első hét után észrevettem, hogy nem vállalok be mindent automatikusan. Meg mertem kérni a férjemet, hogy vigye el a gyerekeket a játszótérre, és közben végre olvastam egy órát. Apróság, de nekem hatalmas változás volt.”

Holnap reggel, amíg lefő a kávé, kérdezd meg magadtól: mikor csináltál utoljára olyat, ami csak rólad szólt? Nem kell rögtön válaszolnod. Este pedig, amikor kérni szeretnél valamit, kezdheted egyetlen mondattal, ahogy Petra is.

Gyakori kérdések az énidőről