Reggel háromnegyed nyolc van, és a gyereked harmadszorra sem veszi fel a cipőjét, miközben te már nagykabátban állsz az ajtóban. Egyszer csak meghallod a saját hangodat, ahogy pontosan azon a hangon szólsz rá, amit gyerekként a legjobban gyűlöltél. Csend lesz. És ez jut eszedbe: „Gratulálok. Most pont olyan vagy, mint anyukád.”
Nagyjából tíz éve dolgozom kisgyerekes anyákkal, és ezt a pillanatot szinte mindegyikük elmesélte már valamilyen formában. Az egyik felemelte a hangját, és amikor a gyerek elcsendesedett, a saját anyját hallotta meg magában. A másiknál ugyanez a pillanat hang nélkül zajlott, elhallgatott, kiment a szobából, és egész este magában rágódott, pontosan úgy, ahogy gyerekként az anyját látta. Ettől a pillanattól kezdve mindketten meg voltak győződve róla, hogy ilyenek, és ilyenek is maradnak.
Csakhogy amit egyszer megtanultál, azt másképp is meg tudod tanulni, akár huszonöt év után is. A generációs minta tanult válasz, és a tanult dolgokat le lehet cserélni, akkor is, ha ezt most nehéz elhinni.
Miért hiszed, hogy a generációs minták örökre megmaradnak?
Teljesen érthető a gondolatod, hiszen huszonöt éve tapasztalod ugyanazt a reakciót hasonló helyzetekben. Előbb gyerekként a másik oldalról élted át, ma pedig felnőttként esel ilyen helyzetbe újra és újra. Ennyi év elteltével ez igazán meggyőző bizonyítéknak tűnik arra, hogy te egyszerűen ilyen vagy.
Ráadásul mindennap újabb megerősítést gyűjtesz erre vonatkozóan. Amikor elfáradsz és a szüleid hangján kiabálsz, miközben a te szádból is kicsúszik a „Mert azt mondtam!” mondat, megint egy kicsit biztosabbá válsz a változás lehetetlenségében. Arról, hogy miért éppen a szüleid mondatai jönnek elő ilyenkor, külön cikkben írtam.
Közben a környezeted gyakran ráerősít a kétségeidre. Mindenfelől azt hallod, mennyire hasonlítasz a szüleidre, vagy rosszabb esetben ők maguk mondják, hogy látod, ezt nem lehet másképp. És egy idő elteltével te is elfogadod ezt az állítást.
Ha otthon mégis szóba hozod a nehézségeidet, sokszor ennyi a válasz: „Minket is így neveltek, mégis lett belőletek valaki.” Ezzel az egy mondattal le is zárják a témát. Pedig aki ezt mondja, az arról beszél, hogy mi lett belőled, nem arról, mibe került. A kiabálást túl lehet élni, ez igaz. Csak ha most ezt a cikket olvasod, akkor te pont tudod, mibe került.
És közben még túlérzékenynek is mondanak, amiért másképp szeretnéd csinálni. Nehéz úgy változtatni egy mintán, hogy még azt is neked kell elmagyaráznod, miért akarsz vele egyáltalán foglalkozni.
Hogyan ismerheted fel, hogy a személyiségedről vagy egy tanult mintáról van szó?
A hozzám forduló édesanyák többsége úgy érkezik, hogy egyszerűen türelmetlen emberként tekint önmagára. Ezt az állapotot egy megváltoztathatatlan tulajdonságként élik meg. A tanult reakciók viszont konkrét helyzetekhez kötődnek, és ezt a saját mindennapjaidban is könnyen megfigyelheted.
Volt egy kliensem, aki sokáig meg volt győződve arról, hogy ő mindig is türelmetlen volt. Amikor elkezdtük vizsgálni a konkrét helyzeteit, kiderült a valódi ok. Szinte mindig szerdánként veszítette el a türelmét. Ezeken a napokon a párja késő estig dolgozott, ő pedig teljesen egyedül csinálta végig a napot. A türelmével semmi baj nem volt, a támogatás hiányzott. A régi mintákat leginkább a kimerültség hozza elő. Akkor veszed elő a mintát, amikor elfáradsz, egyedül érzed magad, és sokadszorra ismétled ugyanazt az egy kérést. Bármilyen ismétlődő dolog (egy napszak, a hét egy adott napja vagy egy konkrét szituáció) azt jelzi, hogy egy tanult mintával állsz szemben, amin képes vagy változtatni.
Ezek a minták nagyrészt rögzült szokásokként működnek. Ezt a reakciót sajátítottad el a feszült helyzetek kezelésére, mert gyerekként ezt láttad a leggyakrabban. Felnőttként is ezt csináltad a legtöbbször. Amit sokat gyakorolsz, azt egyszerűen megszokod, és egy kimerítő reggelen ez jut legelőször eszedbe. Felnőttként is pontosan így tanulsz új dolgokat. Amit mostantól rendszeresen gyakorolsz, az fokozatosan az új szokásoddá válik. Ezt a munkát a mai reggeleiddel tudod elkezdeni, pontosan onnan indulva, ahol éppen tartasz.
Mi történik, ha elhiszed, hogy nincs mit tenni?
Amikor elfogadod, hogy a generációs minták örökre megmaradnak, egyúttal bele is törődsz a helyzetbe. Fölöslegesnek érzed az újabb próbálkozásokat. Nagyon sokszor látom ezt a folyamatot a mindennapokban. Az édesanyák őszintén vágynak a változásra, megvan bennük az erő az induláshoz. Végül mégis alulértékelik a saját képességeiket, és visszatérnek a jól ismert reakciókhoz. Elolvasnak egy cikket, kipróbálnak egy új ötletet, aztán egy feszült délutánon ez kevésnek bizonyul. Ilyenkor hajlamosak feladni a folyamatot. Rengetegen pontosan az anyai tehetetlenség érzésénél akadnak el.
Így megy ez hónapokon át. Kiabálsz egy délután, vagy egész estére elhallgatsz, utána pedig magadban tartod, mert nehezen találsz rá szavakat. Már a hétvége előtt feszült vagy, mert tudod, mi lesz a vége. A gyereked közben ugyanazt látja nálad, amit te láttál gyerekként, és pont ettől féltél.
Mi okozza a legmélyebb fájdalmat egy nehéz helyzet után?
A konzultációkon az derül ki, hogy a legtöbb anya azt viseli a legnehezebben, amit a kiborulás után érez. Megjelenik a szégyen, a tehetetlenség, hogy bármennyire igyekszik, mégsem elég jó anya, esetleg a magány, mert erről senkinek nem beszél. Aztán eljön az este. A lefekvés utáni csendben végiggondolja a napot, és kizárólag azok a dolgok jutnak eszébe, amiket elrontott. Ezt a reakciót is otthonról hozod magaddal. Sokan azt tanulták meg, hogy a nehéz érzéseket el kell rejteni a világ elől, a bűntudattal pedig egyedül kell megbirkózni.
Rékának egy hároméves kislánya van, és sokáig napról napra nehezebbnek élte meg az anyaságot. Egy-egy kiabálás után hosszú ideig képtelen volt a kislányára nézni az erős bűntudat miatt. Két hónapnyi közös munka alatt fel tudta ismerni a tehetetlen düh mögötti valódi érzéseket, szükségleteket, és kiderült, hogy nem az a fontos, hogy ne kiabáljon, hanem hogy ne hasonlítsa magát a szigorú nagymamájához az összes helyzetben, amikor feszültebben szól a gyerekéhez. A harmadik hónap végén a kislánya megjegyezte neki, mennyivel vidámabb mostanában. Néha persze még ő is felemeli a hangját. A valódi változást az jelenti számára, hogy ezek után az esetek után már képes megosztani az érzéseit, és nem marad egyedül a szégyennel.
Mit érzel valójában, mielőtt a régi minta szerint reagálsz?
A megszokott mondataidnak mindig van előzményük, és az elhallgatás is egy hosszabb belső folyamat eredménye. Minden ilyen pillanatot megelőz egy apró jelzés, csak eddig nem figyeltél rá, mert mire észbe kaptál, már felemelted a hangod, vagy becsuktad magad mögött az ajtót. Valaki a saját hangját hallja meg, ahogy egyre hangosabban beszél. A másik azon kapja magát, hogy sokadszor kérdezi ugyanazt. A harmadik fejében már ott a gondolat, hogy megint neki kell ezt is megcsinálnia. A negyedik pedig azt veszi észre, hogy már nem szól semmit, csak gépiesen végzi tovább a feladatait.
Ez a jelzés a kezdet, de önmagában kevés. A legtöbb anya, akivel dolgozom, ezen a ponton annyit tud magáról mondani, hogy rosszul van, feszült, vagy elege van. Ezzel viszont csak összefoglaltad az állapotodat, és ebből még nem tudod, mit kezdj magaddal. Az Érzelmi Elsősegély módszer öt lépése közül ezért a második a felmérés, ahol az érzelemkerékkel pontosan megnevezed, mi van benned. A düh hangos, és ezért ezt veszed észre először, de nagyon sokszor csak a felszín, és alatta ott lehet a tehetetlenség, mert harmadszorra sem történik semmi, a szégyen, mert már megint ugyanott tartasz, ahol tegnap, a magány, mert ezt az egészet egyedül viszed, vagy a félelem, hogy a gyereked pont azt tanulja tőled, amit te otthonról hoztál. Réka is akkor mozdult el, amikor a düh mögött meglátta ezeket.
Az, hogy meg tudd nevezni, pontosan, mit érzel, azért fontos, mert mindegyik érzésen más segít. Ha tehetetlen vagy, akkor egy másik megoldást keresel a helyzetre, ha magányos vagy, akkor kell valaki, akivel beszélgethetsz, ha pedig félsz, akkor érdemes megnézned, jogos-e a félelmed, vagy sem. A „rosszul vagyok” ezek közül egyikhez sem visz közelebb. Amikor viszont abban a percben ki tudod mondani magadnak, hogy most valójában egyedül érzed magad, akkor már nem kell a régi mondatot elővenned, mert van mire válaszolnod.
A saját érzéseiddel vagy a szituációval érdemes foglalkoznod?
Miután megnevezted, mit érzel, egyetlen kérdéssel el tudod dönteni, mit tegyél a következő lépésként. El kell döntened, hogy saját magadat nyugtatod meg először, vagy a kialakult helyzetet oldod meg. Gyakran annyira feszült vagy, hogy először a saját érzelmeiddel kell foglalkoznod, és van, amikor problémamegoldásra van szükség, például a gyereknek van szüksége egyetlen bátorító mondatra a továbblépéshez. Érdemes ezt a kétféle helyzetet elválasztani egymástól, mert más-más eszközre, technikára van szükség akkor, amikor az érzelmekkel, és akkor, amikor a helyzetekkel kell foglalkozni.
Az Érzelmi Elsősegély módszer pontosan ebben a döntésben segít. Amikor a gyerek harmadszorra is a szőnyegen játszik indulás helyett, te pedig azt érzed, hogy mindjárt a megszokott módon fogsz válaszolni, vizsgáld meg, mitől is vagy feszült. Segít, ha tisztázod magadban, hogy ez az érzés kizárólag a jelenlegi helyzetnek szól, vagy már tegnap este óta gyűlik benned a feszültség. Ha valamilyen korábbi generációs minta vagy helyzet miatt vagy ilyenkor feszült, jobb, ha először magadra figyelsz, és utána fordulsz a gyerek felé. Ha csak az aktuális elakadásról van szó, egyetlen rövid mondattal segíted őt, és már haladhattok is tovább.
Miért nem elég, ha jobban akarod?
A legtöbb anya, akivel dolgozom, évek óta ugyanazzal a módszerrel próbálja megtörni a mintát, mégpedig úgy, hogy jobban akarja. Elhatározza, hogy holnaptól türelmesebb lesz, hogy nem emeli fel a hangját, hogy nem hagyja ott a gyereket a szoba közepén, és mindezt egészen addig tartja is, amíg először szüksége lenne rá. Ilyenkor nem az akaraterőd kevés. Egy örökölt mintát azért nem tudsz egy elhatározással felülírni, mert akkor veszed elő, amikor már elfáradtál, és nincs erőd válogatni a válaszok között, az elhatározásodhoz pedig pont ez az erő kellene.
Ezért könnyebb, mint gondolnád. Huszonöt év beidegződését egy feszült percben senki nem győzi le, és erre nincs is szükség, mert abban a percben elég egyetlen dolgot tudnod, és azt az előző két szakaszban már láttad. Amikor felismered, mi van benned, és eldöntöd, magaddal vagy a helyzettel van dolgod, kapsz egy másodpercet, mielőtt kimondanád a régi mondatot, és ezt a másodpercet az elhatározásból eddig soha nem kaptad meg. Ha egyszer már nekifutottál, és abbahagytad, valószínűleg ez volt az oka. Jobban akartad, és közben nem tudtad, mit érzel abban a percben, amikor a régi minta szerint reagáltál.
Mi számít, ha mégis a régi minta szerint reagáltál?
Lesz olyan reggel, amikor nem sikerül, kimondod a régi mondatot, vagy ugyanúgy magadba zárkózol, ahogy gyerekként láttad. Ez nem visszacsúszás, mert egy régi mintáról nem pár hét alatt szoksz le. Hibátlan anya nincs, és a gyereked abból tanul a legtöbbet, ami a hiba után történik, vagyis abból, hogy odamész hozzá, hogy helyrehozod, és hogy a kapcsolatotok egy rossz reggeltől nem szakad meg. Azt, hogy ezt hogyan mondod neki, te tudod a legjobban, mert te ismered őt.
Van még egy dolog, amiért ilyenkor abba szoktad hagyni az egészet, és ez a fejedben zajlik. Egy fáradt este kevesebbet látsz a napból, és pontatlanabbul is ítéled meg, ezért ilyenkor mondod ki a „soha” és a „mindig” mondatokat. „Nekem ez soha nem fog menni.” „Mindig ugyanazt csinálom.” Ez egy fáradt este véleménye, a tény pedig csak annyi, hogy ma délután ez nem sikerült. Ha ennél maradsz, holnap van hova visszatérni.
Magadnak pedig annyival tartozol, hogy este ne csak az maradjon meg, ami elromlott. Az Érzelmi Elsősegély módszer ötödik lépése, az érzelmi napló, pont erre való. Pár mondatban leírod, mi történt, mit éreztél, mire gondoltál, és mi ment jól. Pár hét után, ha visszanézed, ki tud derülni belőle, melyik napszak és melyik helyzet tér vissza nálad, és attól kezdve könnyebb időben észrevenned, mikor érdemes magadra figyelned.
Gyakori kérdések a generációs mintákról
Mik azok a generációs minták?
A generációs minta olyan reakció vagy mondat, amit gyerekként a saját családodban láttál és hallottál, és felnőttként gondolkodás nélkül előveszed, leginkább akkor, amikor fáradt vagy és feszült.
Mennyi idő alatt lehet megtörni egy generációs mintát?
Erre nincs pontos szám, mert mindenkinél máshol tart a minta, és a visszaesés a folyamat része. Az érzelmi tudatosságod a naplóval hétről hétre javul, és amint egy feszült percben meg tudod állapítani, hogy az érzéseddel vagy a helyzettel van dolgod, biztosan kevesebbet szenvedsz a nehéz érzéseid miatt, akkor is, ha a régi mondat néha még kicsúszik.
Kell terápia a generációs minták megtöréséhez?
Nem feltétlenül. Terápiára akkor érdemes gondolnod, ha a családi múltadban van olyan élmény, ami ma is fáj. Ha viszont hónapok óta minden reggel fáradtan kelsz, és a hétvége is kevés ahhoz, hogy kipihend magad, akkor előbb a kimerültségeddel érdemes kezdened valamit, és csak utána a mintáddal.
Mi van, ha a párom nem akar a generációs mintákkal foglalkozni?
Magadtól is el tudsz indulni, és a gyerekednek sokat számít, ha téged lát másképp reagálni. Otthon pedig érdemes kimondanod, mi az, ami már sok egyedül.
Milyen anya szeretnél lenni?
Az örökölt minta megmarad, és egyre ritkábban ez az első, amit előveszel.
Ezt a kérdést az Érzelmi Elsősegélyben is felteszed magadnak, és ez nem egy újabb fogadalom, amit egy feszült percben be kellene tartanod. Feszült helyzetben a legrégebbi, legbegyakorlottabb reakciódat veszed elő, és a három lépés abban segít, hogy ebben a percben legyen másik válaszod is. Azt, hogy a kettő közül melyiket választod, abból tudod, hogy milyen anya szeretnél lenni, és ehhez nem kell erő, csak az, hogy egyszer, nyugodt fejjel végiggondoltad.
Ha egy feszült percben ugyanúgy reagálsz, ahogy az anyád tette veled, kiabálsz, vagy elhallgatsz és kivonulsz, és utána azon jár az eszed, hogy ezt viszi tovább a gyereked, akkor a kiborulás után már késő nekiállni. Az Érzelmi elsősegély minikurzus pontosan azt tanítja meg, ami előtte kell: hogyan vedd észre, mi van benned, düh, szégyen, tehetetlenség vagy magány, mielőtt a régi minta szerint reagálnál, és mit kezdj vele abban a percben, hogy ne az legyen az egyetlen válaszod, amit gyerekként te kaptál. Ha nem akarod továbbadni, amit te örököltél, nézd meg az Érzelmi elsősegély minikurzust.
Kata, aki két ovis gyereket nevel, így írt róla: „Végre egy módszer, ami nem azt mondja, hogy »csak legyél türelmes«. Konkrét eszközöket ad a kezembe, amiket azonnal tudok használni, amikor érzem, hogy kezdek kiborulni.”
Belépek az Érzelmi elsősegély minikurzusra.
Holnap reggel is jön olyan perc, amikor a régi minta szerint reagálnál, hangosan vagy csendben. Ha abban a percben tudod, mit érzel, akkor választani is tudsz, és pont ez az, amit gyerekként te nem kaptál meg.
