„Már arra sem emlékszem, mikor kérdezte meg utoljára a férjem, hogy hogy vagyok. Talán akkor, amikor terhes voltam…”
Ezt egy anya mondta nekem egy konzultáción. Van férje, vannak gyerekei, egész nap emberek között van, mégis úgy érzi, senkit nem érdekel, hogy ő hogy van.
Ha ez ismerős, talán te is átéltél már olyan estét, amikor rájöttél, hogy reggel óta egyetlen felnőttel sem beszéltél. Napközben a gyerekek kérdeznek, sírnak, nevetnek, kérnek valamit. Este hazaér a párod, és átbeszélitek, ki viszi holnap az ovisat, mi legyen a vacsora, és kifizette-e valaki a csekket. Aztán mindketten a telefonotokat nézitek.
Van, hogy egy percre sem vagy egyedül, mégis magányos vagy. Ezt nehéz kimondani, mert kívülről úgy tűnik, mindened megvan. Inkább hallgatsz, és azt gondolod, veled van valami baj. Először csak annyit veszel észre magadon, hogy egyre türelmetlenebb vagy a gyerekeiddel és a pároddal.
Türelmetlen vagy, vagy magányos?
Amikor mindhárom gyerekem óvodás volt, lefektetés után sokszor azon rágódtam, miért vagyok folyton türelmetlen. Aztán végiggondoltam az estéimet, és rájöttem, hogy magányos vagyok. Egész nap gyerekhangokat hallottam, felnőttel alig beszéltem.
A konzultációkon sok anyánál látom ugyanezt. Azzal jönnek, hogy túl hamar elfogy a türelmük, és amikor visszanézzük a napjaikat, kiderül, hogy régóta nem volt senki, akinek elmondhatták volna, mi van velük.
💡 Ha folyton türelmetlen vagy, lehet, hogy már rég nem beszéltél senkivel arról, ami veled van.
Ha gyakran jár a fejedben, hogy „mindent nekem kell csinálnom, semmiben nem segít senki”, amögött sokszor magány vagy kimerültség van. Amíg csak a türelmetlenséget látod, azon dolgozol, hogy türelmesebb legyél, és közben senkinek nem mondod el, ami bánt.
Ha a magány mellett azt is érzed, hogy már magadra sem jut időd, az énidőről szóló cikkemben arról írtam, miért marad el hétről hétre, amit magadnak terveztél.
A magánynak több fajtája van
John Cacioppo és munkatársai a kapcsolódás három területét írták le (Hawkley, Browne és Cacioppo, 2005), és mindháromban érezhetsz magányt. Egyszerre több is fájhat.
Az intim magány az, amikor ott ülsz a párod mellett a kanapén, és mégsem tudod elmondani neki, mi van veled. Hiányzik az az egy ember, akinek megnyílhatsz.
A szociális magányt a játszótéren és az óvodakapuban is érezheted: emberek között vagy, mégsincs kivel beszélgetned vagy együtt kikapcsolódnod. Egész nap beszélsz, de nem beszélgetsz.
A kollektív magányban egy közösség hiányzik: olyan emberek, akiknek ugyanaz fontos, ami neked, és több a közös bennetek annál, hogy mindenkinek kisgyereke van.
Magányos anya a párja mellett is lehet
Egy idő után úgy érzed, lakótársak lettetek. Mindketten fáradtak vagytok, és amikor végre csend van, a holnapi teendőkről beszéltek, vagy a telefont nézitek.
Az egyik anya, akivel dolgozom, minden szerdán elmegy a férjével sétálni a parkba, amíg a nagymama vigyáz a kicsire. Azt mesélte: „Először kínos volt, mert nem tudtunk miről beszélni a gyerek nélkül.” Eleinte nálatok is ott lehet ez a kínos csend. Ha hónapok óta csak a gyerekekről és a teendőkről beszéltek, idő kellhet, mire újra eszetekbe jut, miről szoktatok beszélgetni kettesben.
Ilyenkor jól jönne egy egyszerű kérdés: Hogy vagy? Mi volt ma nehéz? Min jár az eszed? És jólesne egy kis idő kettesben, amikor nem a gyerekekről beszéltek. Ehhez nem kell nagy program: elég egy közös séta vagy egy kávé a konyhában, amíg a gyerek alszik, akár hetente csak húsz percre.
Mi történik, ha sokáig így marad?
A magány lassan mélyül, és van, hogy csak hónapok múlva veszed észre, hogy a párod mellett is egyedül vagy. Ha sokáig nincs kinek elmondanod, mi van veled, egyre nehezebb újra egymás felé fordulni. Gyakran észre sem veszitek, mikor kezdtetek eltávolodni.
Közben a gyereked meséjére is csak félig figyelsz, hamarabb elfogy a türelmed, és este újra bűntudatod lesz miatta. Ez nem tesz rossz anyává. Neked is kellene valaki, akinek elmondhatod, mi van veled.
Miért szégyelled kimondani, hogy magányos vagy?
Az anyák ritkán beszélnek a magányról, pedig sokan érzik. Egy 2018-as brit felmérésben, amelyet a Co-op és a Brit Vöröskereszt készített, a 30 év alatti anyák 82 százaléka mondta, hogy időnként magányos, 43 százalékuk pedig azt, hogy gyakran vagy mindig (a felmérésről szóló közlemény).
Ki meri bevallani, hogy magányos, amikor tele van körülötte a ház? Aki kimondja, hogy nem boldog minden pillanatban, könnyen úgy érzi, most mindenki rossz anyának tartja. Az Instagramon a többiek mosolyognak a tökéletes családi képeken. A kommentekben viszont sokan leírják, hogy nincs falu, egyedül nyomják, és rosszul vannak, pedig mindenük megvan. Ugyanott arról is írnak, mekkora megkönnyebbülés látni, hogy nem csak ők vannak így.
Attól is tarthatsz, hogy hálátlannak tűnsz, ha kimondod, hiszen van családod. Vagy attól, hogy kiderül, nem bírod. Ezért inkább nem kérsz segítséget. A barátnődnek sem szólsz, mert neki is ott vannak a gyerekei. A párod is fáradt, a nagymamát pedig már így is gyakran kéred meg valamire. Közben lehet, hogy a barátnődnek is jólesne, ha valaki megkérdezné, hogy van, vagy elhívná egy sétára.
Ha most úgy érzed, nincs kihez fordulnod
Kezdd azzal, hogy kimondod magadnak: „Magányos vagyok.” Ha most még nincs kinek elmondanod, írd le, mit érzel, és mi hiányzik. Senki nem fogja elolvasni, úgyhogy egészen őszinte lehetsz. Már attól is könnyebb lehet, hogy szavakba öntöd, ami napok óta kavarog benned. Utána a párodnak is könnyebben elmondod, akár csak annyit: „Néha magányos vagyok.” Ha nem jönnek a szavak, az asszertív kommunikációs példatáramban találsz mondatokat.
Olyan emberekhez is kapcsolódhatsz, akikkel nem a gyerek a közös téma. Egy anya a csoportomból egy hobbikertész közösséghez csatlakozott, és ezt mondta róla: „Ez nem csak egy elfoglaltság. Itt tanulok, fejlődök, alkotok. A gyerekeim pedig látják, hogy anya is folyamatosan tanul és fejlődik.”
Ha megszólítanál valakit a játszótéren vagy az oviban, rögtön megszólalnak a fejedben ezek a mondatok is: „Mit csinálok, ha nem akar velem beszélni?” „Biztos tolakodónak tűnök.” „Csak anyuka vagyok, unalmas leszek.” „Már elfelejtettem, hogyan kell barátkozni.” „A gyerekkel kellene lennem, nem beszélgetni.”
Barátság amúgy sem lesz egyik napról a másikra. Először csak ismerősök vagytok, mint a szülők a játszótéren. Aztán csináltok együtt valamit, egy baba-mama tornán vagy egy hobbicsoportban. Később elmondjátok egymásnak, mi van veletek, és egyszer talán oda is eljuttok, hogy vigyáztok egymás gyerekére, ha kell. Az elején tényleg elég egy mosoly vagy pár mondat. Adj magadnak két percet, és utána eldöntöd, folytatod-e a beszélgetést. Akkor is megtetted az első lépést, ha nem lesz belőle barátság.
Attól még, hogy rájössz, mennyire magányos vagy, nem lesz rögtön valaki, akit felhívhatsz. Új baráti kört sem kell egyszerre építened. Az is elég, ha találsz egy embert, akit könnyebb megszólítanod.
Ebben segít az Együtt könnyebb munkafüzet. Megnézed benne, kik vannak most körülötted, melyik fajta magány érint a leginkább, és mi az a kis lépés, amit tényleg meg tudsz tenni. Kész mondatot is kapsz arra a pillanatra, amikor megszólítanál valakit, és arra az esetre is, ha elsőre nem úgy alakul a beszélgetés, ahogy remélted.
Nem kell tudnod előre, kivel lesz majd közeli barátságod. Elég, ha elindulsz egy olyan kapcsolat felé, ahol már most egy kicsit könnyebb önmagadnak lenned.
Vanda, háromgyerekes anya, ezt írta róla: „Rájöttem, hogy nem velem van a baj. Egyszerűen csak nem figyeltem, mire van tényleg szükségem. Ez a munkafüzet segített abban, hogy újra kapcsolódni merjek.”
Ma este, ha elaludtak a gyerekek, és ott ültök egymás mellett a kanapén, a holnapi program várhat egy percet. Amit még nehéz kimondanod, azt előbb írd le magadnak. Aztán kérdezd meg a párodat is, és lehet, hogy hosszú idő óta először nem a csekkről fogtok beszélni. Hogy vagy, de most tényleg?
Gyakori kérdések a magányos anyaságról
Igen, a párkapcsolat mellett is lehetsz magányos. Sokszor az hiányzik, hogy valaki megkérdezze, hogy vagy, és ne csak a holnapi teendőkről essen szó. Ezt olyan anyáktól is gyakran hallom, akiknek van párjuk. Sokan azt hiszik, a magányos anya egyedül van otthon, pedig tele házban is ugyanígy érezheted magad.
Elsőként mondd ki magadnak, hogy magányos vagy. Utána könnyebb végiggondolni, ki az az egy ember, akitől szívesen kapnál egy kérdést, vagy akivel szívesen töltenél egy órát. Egy rövid séta vagy egy telefon is számít. Ha most senki nem jut eszedbe, az is rendben van, akkor kezdd a leírással.
Egy nyugodtabb pillanatban, amikor nem a holnapi teendőkről beszéltek. Elmondhatod, mi hiányzik: egy kérdés arról, hogy vagy, vagy egy kis idő kettesben. Vita közben a párod könnyebben hallja vádnak. Abból is kiindulhatsz, amit előtte leírtál magadnak.
Ha a párod mellett nincs kinek elmondanod, mi van veled, az intim magány. Ha egy olyan közösség hiányzik, ahol nem csak a gyerek a közös téma, az a kollektív. Egyszerre több is fájhat, és már az is könnyít, ha meg tudod nevezni, melyik a legerősebb.
Kezdd kicsiben. Elég egy mosoly vagy pár mondat a játszótéren, és két perc után eldöntheted, folytatod-e. A visszautasítástól sok anya tart. Azzal, hogy megszólaltál, már mertél kezdeményezni, akkor is, ha elsőre nem sikerül.
