Dühkezelés anyáknak: dühös lehetek egyáltalán?

Olvasási idő: 6 perc

Igen, anyaként is lehetsz dühös. A düh alapvető emberi érzés, és legtöbbször akkor érzed, amikor elérted a teherbírásod határát.

Egyik kliensem egy beszélgetés közben így fogalmazott: „Nem is tudom, dühös lehetek-e egyáltalán. Ez olyan… rossz.”

Közel tíz éve dolgozom pszichológusként, 2018 óta kisgyerekes anyákkal. A düh és az utána jövő szégyen jóformán minden beszélgetésben előkerül. Ha megkérdezem tőlük, mit éreznek közvetlenül egy dühkitörés után, szinte mindig ugyanazt hallom: bűntudatuk van. Sok anya már a dühét is szégyelli, és magában tartja, mert úgy gondolja: „egy jó anya nem érezhet ilyet”.

Harmadszorra próbálod ráadni a zoknit a gyerekre. Ő közben a kanapén ugrál, és rád se néz. A kicsi az etetőszékben ordít, mert éhes. Később, amikor végre csend lesz a gyerekszobában, megnyugvás helyett bűntudatot érzel, mert megint olyat mondtál, amit legszívesebben visszaszívnál.

Sokan úgy nőttünk fel, hogy a jó anya mindig türelmes, és sosem emeli fel a hangját. Ha mégis dühösek vagyunk, inkább magunkban tartjuk. Az elnyomott feszültség viszont nem tűnik el magától. Sokszor hetekig gyűlik csendben, aztán egy apróság miatt egyszer csak kiabálunk. Ráadásul erről mi, anyák, alig beszélünk egymás között. A szomszédnál, a többi ovis anyánál és a közösségi médiában is csak a mosolygós arcot látjuk, ezért könnyen úgy érezzük, hogy egyedül vagyunk a dühünkkel.

Egy anya azzal jött hozzám, hogy szerinte komoly baj van vele. Dühös volt a gyerekére, amikor az bántotta a testvéreit. Erre azt mondtam neki, hogy szinte minden anya, aki megkeres, küzd ezzel az érzéssel. Láttam rajta, hogy megkönnyebbült. Utána már arra is maradt ereje, hogy változtasson. Ezért, ha egy anya a dühe miatt keres meg, először a szégyenről beszélgetünk, és csak utána arról, mit kezdjen a dühével.

Mit jelez a düh, és miért nem kell szégyellned?

Az olvasóimnak szóló kérdőívben hárman is megkérdezték tőlem, normális-e, amit éreznek. Egyikük így írta: „Normális, hogy így érzek?” A düh mindenkinél előfordul, és neked is jogod van hozzá. Ember vagy, a türelmed és az erőd is véges. Ha megengeded magadnak, hogy dühös legyél, marad erőd eldönteni, mit kezdesz ezzel az érzéssel.

💡 Magával a dühvel nincs baj, a belőle fakadó kiabálással van dolgod.

A düh legtöbbször azt jelzi, hogy túl sok teher van rajtad, háttérbe szorult valamelyik szükségleted, vagy valaki átlépte a határodat. Aztán egyszer már nem bírsz több feszültséget, és kiabálni kezdesz, még mielőtt végiggondolnád. Ennek nem sok köze van a jellemedhez, és a „szedd össze magad” típusú tanács sem segít.

Az olyan tanácsokon, mint a „számolj tízig” vagy a „vegyél mély levegőt”, a legtöbb anya csak bosszankodik. Mire eszedbe jutna, hogy számolj tízig, addigra a feszültség már régóta gyűlik benned. Ezekről a tanácsokról külön is írtam.

Az a tanács sem válik be, hogy „a dühöt ki kell adni magunkból”. Ha püfölted már a párnát, és vártad, hogy elmúljon a dühöd, tudod, hogy utána sokszor csak feszültebb leszel.

Mikor jogos, ha felemeled a hangod?

Van, amikor a kiabálás jogos, sőt életmentő. Ha a gyereked a forgalmas út felé hajt a kismotorral, ordítani fogsz, és ez így van rendjén.

A baj akkor kezdődik, amikor a kiabáláson kívül már nem tudsz mást tenni. A dühkezelés arról szól, hogy legyen választásod, amikor ideges vagy.

Milyen elvárások nehezítik a dühkezelést anyaként?

Pszichológusként tudom, mi történik az emberben egy krízishelyzetben. Ebben a témában mégis abból tanultam a legtöbbet, hogy magam is három kisfiút nevelek. Én is átélem a végeérhetetlen testvérvitákat, az altatás nehéz perceit, és azt a fullasztó érzést, amikor egyetlen perc csendre vágysz, és még az is elérhetetlennek tűnik.

Az én történetem a gyerekkoromban kezdődött. Szigorú, tekintélyelvű családban nőttem fel, ahol a kiabálás a nevelés része volt. Sokáig természetesnek tartottam, hogy a tekintélyhez hangerő kell. Aztán egyszer azon kaptam magam, hogy pont úgy szólok rá a nagyfiamra, ahogy annak idején velem beszéltek. Megdermedtem.

Akkor értettem meg, hogy felnőttként sokan öntudatlanul is úgy reagálunk, ahogy a szüleink. Ezen csak úgy tudok változtatni, ha tudatosan mást választok. Sok jót kaptam a szüleimtől, ezt az egyet viszont nem akartam továbbadni. Meg kellett tanulnom, hogy a tekintélynek semmi köze a hangerőhöz.

A szégyen mögött sokszor otthonról hozott elvárások állnak, amiket ki sem mondasz. Ilyen például ez: „Azonnal meg kell oldanom a helyzetet.” Ha ezekhez méred magad, egy kiabálás után csak magadat okolod. Indulatosan viszont nem tudsz józanul dönteni. Ha közben nem jön újabb kérés vagy zaj, néhány perc alatt többnyire magadtól is megnyugszol, és utána már te döntöd el, mit mondasz.

Sokan észre sem veszik, mennyi erejük megy el erre az elvárásra. Egy kliensem úgy érezte, mindent jól csinál, mégis állandóan fáradt és feszült. Kiderült, hogy folyton azt akarta bebizonyítani magának, hogy jó anya. Mindent azonnal és tökéletesen meg akart oldani. Aztán megengedte magának, hogy néha csak ott legyen a gyerekeivel, és ne oldjon meg mindent egyből. Azt vette észre, hogy a gyerekek is nyugodtabbak lettek.

Egy másik anya attól tartott, hogy ha nemet mond, vagy betartatja a szabályokat, azzal megbántja a gyerekeit. Végül mégis kitartott a szabályok mellett, és azt tapasztalta, hogy a gyerekeinek kiszámítható anyára volt szükségük, aki tudja, mit akar. A következetes határaidból a gyereked biztonságot kap.

Mit látsz meg a dühödről a dühnaplóban?

Ritkán leszel dühös a semmiből. Ha meg szeretnéd előzni a kiabálást, nézd meg, mikor fogy el leghamarabb a türelmed. Ehhez vezethetsz dühnaplót: valahányszor dühös leszel, utána röviden leírod, mi történt, és hogyan reagáltál.

Egy hozzám forduló anyának a hazaéréskor fogyott el leghamarabb a türelme. A gyerekek éhesek voltak, a konyha tele volt mosatlannal, és ő maga is kimerült a rohanástól. A nyávogásuk minden alkalommal annyira felidegesítette, hogy a végén mindenki összeveszett mindenkivel. A dühnaplójában ezt többször is visszaolvasta, és kitalálta, hogy bekészít a kocsiba egy-egy gyümölcspürét vagy egy kis csomag kekszet a gyerekeknek. Úgy számolt, hogy ha a gyerekek nem éhesek, ő is nyugodtabban tud rendet tenni a konyhában.

Ha előre felkészülsz, a nehéz helyzet már nem ér váratlanul, és nem feszülten kell kitalálnod, mit csinálj.

A naplóból azt is látod, hogyan reagálsz. A Mielőtt elszakad a cérna tananyagában három gyakori reakciót írok le a feszült pillanatokra: van, aki felpörög és ellenáll, van, aki eltávolodik és elvonul, és van, aki elbizonytalanodik és tétovázik. A kiabálás legtöbbször az elsőhöz tartozik. Idővel ráismersz, nálad melyik jön elő, és hamarabb veszed észre, amikor fogy a türelmed. A belső feszültség oldásáról anyaként egy másik bejegyzésemben írtam bővebben.

Hogyan hozod helyre, ha kiabáltál a gyerekkel?

Néha még így is elszakad a cérna, és utána bűntudatod van. Amit kiabálás közben mondtál, messze van attól az anyától, amilyen lenni szeretnél, és ez fáj. Legtöbbször épp azért fáj ennyire, mert fontos neked a gyereked és a kapcsolatotok.

Van, amikor a bűntudat után változtatsz: rájössz, mit szeretnél legközelebb másképp, bocsánatot kérsz, és utána tovább tudsz lépni. És van, amikor újra és újra visszatérsz ugyanahhoz a jelenethez, és azt ismételgeted magadban, hogy alkalmatlan anya vagy. Könnyen elhiszed, hogy ha eleget szenvedsz miatta, azzal jóváteszed a kiabálást. Ha folyton ezen jár az eszed, csak elfáradsz, és legközelebb sem reagálsz másképp. Egy amerikai vizsgálatban azok, akik egy hiba után megértően beszéltek magukkal, többet készültek arra, hogy legközelebb jobban menjen.

Ha legközelebb bűntudatod van, kérdezd meg magadtól: „Miért fáj ez nekem ennyire? Mi az, ami ebben fontos nekem?” A válasz általában egy érték: a szeretetteljes kapcsolat vagy a türelem, amit a gyerekednek szeretnél adni.

Ha azt várod magadtól, hogy a gyereked soha ne lásson dühösnek, a kiabálás után attól tartasz, hogy már ártottál neki. A kiabálás a gyerekednek is nehéz. Utána az a legrosszabb neki, ha eltávolodtok egymástól. Ezért az első lépés az, hogy újra odafordulsz hozzá: leguggolsz, a szemébe nézel, és nyugodt hangon jelzed neki, hogy itt vagy. Ha nyitott rá, meg is ölelheted. Így azt látja, hogy egy veszekedéstől nem szakad meg a kapcsolatotok, és van visszaút.

Bocsánatkérés közben nem ostorozod magad, és nem is védekezel. Kimondod, mi történt, és közben arra figyelsz, mit élhetett meg ebből a gyereked: „Elveszítettem a türelmemet, és felemeltem a hangom. Biztosan megijesztettelek ezzel.” Utána röviden bocsánatot kérsz, csak azért, amit te csináltál: „Sajnálom, hogy felemeltem a hangomat. Szerettem volna kedvesebben szólni hozzád.” A „Sajnálom, de te is…” kezdetű mondat ide nem való. Miután mindketten megnyugodtatok, átbeszélhetitek a történteket, és megkérdezheted tőle: „Mit gondolsz, mi segíthetne nekünk legközelebb abban, hogy elkerüljük az ilyen nehéz helyzeteket?”

Volt egy kliensem, aki a kiabálás után órákig kerülte a gyereke tekintetét, mert nem tudta, mit mondjon neki. Amikor megtanulta, hogyan kérjen bocsánatot úgy, hogy közben nem ostorozza magát, a kisfia hamarabb nyugodott meg, később pedig már nevetve bújtak össze. Később is előfordult, hogy kiabált, de utána hamarabb rendbe jöttek egymással.

Hol tanulhatod meg a helyrehozást?

Ha most még órákig rágódsz egy kiabálás után, és nem tudod, mit mondj a gyerekednek, a Mielőtt elszakad a cérna tanfolyamon megtanulhatod, hogyan hozd helyre a kapcsolatot, ha mégis kiabáltál.

Arra a kérdésre, hogy dühös lehetsz-e egyáltalán, az én válaszom egyszerű: igen, lehetsz.

Gyakori kérdések a dühkezelésről