Sokadszor kéred a hároméves gyerekedet, hogy pakolja el a kockákat. Hallja, amit mondasz, bólint is, aztán még egy kockát tesz a torony tetejére. Először kedvesen szóltál, aztán határozottabban, és most már érzed, hogy fogy a türelmed. És arra gondolsz: „Ennyit igazán megtehetne.”
A hozzám forduló anyáktól gyakran hallom ezeket is: „Százszor elmondtam már neki.” „Már elég nagy ahhoz, hogy tudja, mi a dolga.” Aztán megkérdezik tőlem: „Hogyan legyek türelmesebb a gyerekkel?” Úgy kérdezik, mintha minden csak az ő türelmükön múlna. Én először az „ennyit igazán megtehetne” mondatnál állnék meg.
Amikor ezt gondolod, abból indulsz ki, hogy ha egyszer elmagyaráztad neki, mit vársz, akkor meg is tudja csinálni. Ebben az életkorban viszont ez sokszor nem így van. A gyereked érti, mit kérsz, és tudja, hogy a kockákat a dobozba kell tenni. Amikor szólsz neki, mégsem képes otthagyni a félkész tornyot.
Honnan jön az, hogy „már tudnia kéne”?
Az elvárásaid egy részét otthonról hozod, abból, amit gyerekként láttál és hallottál. A többit ma is mondogatják a rokonaid. A klienseim sokszor szó szerint idézik nekem ezeket a mondatokat: „Én ennyi idős koromban már magamtól elpakoltam”, „Anyám szerint el van kényeztetve”, „Nálunk ezt elég volt egyszer mondani.” Ezeket általában nem te találtad ki, mégis magadban hallod őket, amikor a gyereked sokadszor sem pakol el.
Amikor egy kliensem erről beszél, vissza szoktam kérdezni: „Ezt neked milyen volt gyerekként hallani, ha neked is ezt mondták?” Vagy azt kérdezem: „Szerinted mit ért meg ebből a gyereked?” Ilyenkor a legtöbben felidézik, hogy nekik is mondtak hasonlót, és mennyire utálták ezt hallani. A második kérdésre pedig sokan azt mondják, hogy a gyerekük ebből talán csak annyit ért meg: baj van vele.
Ezek a mondatok akkor is eszedbe jutnak, ha te magad másképp akarod nevelni a gyerekedet. Lehet, hogy otthon nem láttál példát arra, mit kezdj a saját érzéseiddel. Most pedig neked kellene megtanítanod a gyerekedet, hogyan bánjon az érzéseivel.
A határhúzásban és a fegyelmezésben is visszaköszönhetnek a gyerekkorodból hozott minták. Ha neked gyerekként ridegen mondtak nemet, előfordulhat, hogy most a másik végletbe esel, és nehezen mondasz nemet a gyerekednek. Ha otthon nem voltak következetes határok, talán úgy érzed, csak kiabálva éred el, amit kérsz.
Egy anya ezt írta nekem a Mielőtt elszakad a cérna tanfolyam után: „Nálunk otthon a kiabálás volt a fegyelmezés alapja. Reflexből ugyanezt csináltam, amikor a fiam nem figyelt rám.” A gyerekkorból hozott mintákról külön blogcikket is írtam.
Miért nem csinálja meg, ha tudja?
Az „ennyit igazán megtehetne” mögött sokszor egy egész gondolatsor áll: Ha már elmagyaráztam neki, mit kérek, biztosan érti. Ha érti, meg is tudja csinálni. Ha mégsem csinálja meg, akkor biztosan nem akarja. Ha nem akarja, nem tisztel engem, vagy direkt bosszant…
A második mondatnál viszont félrecsúszik a gondolatmenet: attól, hogy érti, mit kérsz, még nem biztos, hogy abban a pillanatban meg is tudja csinálni. Ilyenkor legtöbbször nem a tisztelet hiányzik belőle, és nem is bosszantani akar.
A fejlődéspszichológiai kutatások szerint három- és ötéves kor között a gyerekek sokat ügyesednek abban, hogy abbahagyjanak valamit, kivárjanak, és észben tartsanak egy szabályt. Ebben aztán a kamaszkoron át egészen a fiatal felnőttkorig fejlődnek tovább.
Gondolj bele, mi történik a szőnyegen, amikor szólsz neki. Ott van előtte a félkész torony, és fogja a kockát, amit épp a tetejére akart tenni. Ahhoz, hogy elpakoljon, abba kell hagynia, amit csinál, és rád kell figyelnie. Meg kell jegyeznie, mit kértél, pedig a szeme még a tornyon van, és azt szeretné befejezni. Egy háromévesnek ez nagy feladat. Attól, hogy már többször szóltál neki, nem lesz feltétlenül könnyebb abbahagynia. Közben azt is most tanulja, mit kezdjen a csalódottságával, amikor félbe kell szakítania a játékot. Lehet, hogy ezért fordul el, nyúl még egy kockáért, vagy kezd el sírni, amikor másodszor is szólsz neki – kicsit már ingerültebben.
Felnőttként te is ismered azt a helyzetet, amikor tudod, mit kellene tenned, és mégsem teszed meg. Elhatározod, hogy nem emeled fel a hangod, aztán mégis hangosabb leszel, mint akartad. Vagy érzed, hogy most békén kellene hagynod a gyerekedet, te pedig magyarázni kezdesz neki. A gyerekednél sokszor ugyanez történik, csak neki még sokkal nehezebb megállni, és arra figyelni, amit kérsz tőle.
Mit érzel, amikor már sokadszor mondod el?
Ha biztosra veszed, hogy már el tudna pakolni, könnyen úgy érzed, hogy szándékosan ellenkezik, és a dühödet jogosnak tartod. Ilyenkor azon vagy, hogy rávedd a pakolásra, és ritkán jut eszedbe, hogy nem vársz-e tőle túl sokat. Ott állsz fölötte, és a földön maradt kockákban már csak azt látod, hogy megint nem fogad szót.
A nap folyamán egymást érik a kérések. Előbb el kellene pakolnia a kockákat, aztán cipőt húzni, kezet mosni, végül felvenni a kabátot. Mire a kabáthoz értek, már sokadszor szólsz neki, és a hangod is élesebb.
Ebbe bele is fáradsz. Egy idő után sok ilyen helyzetet kudarcnak érzel: ő nem csinálta meg, amit kértél, te pedig hiába ismételted el többször is. Aztán magadban kezded keresni a hibát, és könnyen türelmetlen anyának tartod magad.
Hogyan legyek türelmesebb a gyerekkel, ha azt nézem, mire képes most?
Ha azt nézed, mire képes most a gyereked, inkább azt keresed, miben segíthetsz neki.
Egy kliensemmel azt néztük meg, mit tud már egyedül megcsinálni a gyereke. Belátta, hogy túl sok mindent kért tőle egyszerre. Ezután egyszerre csak egy dolgot kért tőle, nyugodt hangon. Eleinte leült mellé, és vele együtt pakolt. Egy idő után a gyerek néha már magától is elkezdett elpakolni.
Rajtad múlik, mennyire fontos neked egy-egy szabály, és mennyit küzdesz érte. Ha a kevésbé fontos dolgokban sem engedsz, könnyen újabb vita lesz abból is, amin akár meg is egyezhetnétek. Ross Greene amerikai klinikai szakpszichológus A robbanékony gyerek című könyvében három „kosárba” sorolta a helyzeteket aszerint, mi a tét. Hasonló gondolatra épül a saját felosztásom is: a Mielőtt elszakad a cérna tanfolyamon négy csoportba sorolom ezeket a szabályokat.
- Az első a valódi veszély, például ha kiszalad a gyerek az úttestre. Ilyenkor gondolkodás, mérlegelés nélkül cselekszel: te húzod meg a határt azzal, hogy visszarántod a gyereket.
- A második a súlyos határsértés, például ha megüti a testvérét. Itt a határhúzás már nem feltétlenül azt jelenti, hogy te teszel meg valamit helyette, mint az úttestnél. Ilyenkor kedvesen és határozottan elmondhatod, hogy ebben a családban a szavakat használjuk a pofozkodás helyett.
- A harmadik az, amiben megegyezhettek. Itt a gyerek a keretek között választhat, például hogy előbb a zoknit vagy a nadrágot veszi fel.
- A negyedik az, amit el is engedhetsz. Ilyen lehet például, ha játék közben kicsit maszatos lesz a ruhája.
A pakolásnál az alkudozásra és az elengedésre is van lehetőség. Abban alkudhattok, hogyan kerülnek a kockák a dobozba: ő választhatja meg, melyikkel kezdi, vagy hogy együtt pakoltok-e. Azt viszont akár el is engedheted, hogy szépen sorban rakja-e be a kockákat, vagy csak bedobálja őket.
Szerintem azért is lesz gyakran erőpróba a pakolásból, mert egy kisgyerek életében még sok mindenről a felnőttek döntenek. Az ellenkezése ilyenkor azt is jelezheti, hogy ő is bele szeretne szólni abba, ami vele történik. Ha a pakolásban ő is választhat valamit, lehet, hogy ritkábban érzed úgy, hogy le kell győznöd őt.
Ha végiggondolod az elmúlt napok vitáit, és kiderül, hogy a legtöbb konfliktusos helyzetben alkuról vagy elengedhető dolgokról van szó, bátran lazíthatsz a szigoron.
A klienseimnél is ezt látom: amikor figyelembe veszik, mire képes most a gyerekük, a pakolás és az öltözés körüli vitákat is ritkábban érzik kudarcnak, és több erejük marad arra, ami tényleg fontos nekik.
Mi múlik rajtad a sokadik kérésnél?
Ott állsz a szőnyeg mellett, már a kezedben van a doboz, ő pedig még mindig a tornyot nézi. Az elvárásod az, hogy ő tegyen meg valamit. A határhúzásnál viszont te döntöd el, mit teszel.
Becky Kennedy amerikai klinikai szakpszichológus szerint a határhúzás olyan döntés, amit akkor is végig tudsz vinni, ha a másik semmit nem tesz érte. Ha a gyereked sokadszorra sem pakol el, mondhatod például: „Most elteszem a kockákat, a tornyot itt hagyhatod.”
Ehhez az is kell, hogy a sokadik kérésnél legyen még erőd megállni, mielőtt elfogy a türelmed. A klienseimmel ezért a CÉRNA modellel azon dolgozunk, hogy megértsék a dühüket, és így meg tudják előzni.
Lehet, hogy a gyereked a sokadik kérés után is feltesz még egy kockát a torony tetejére. Azt viszont te döntöd el, hogy a régi mondatokra hallgatsz, vagy arra, akit magad előtt látsz: egy háromévesre, aki még tanulja, hogyan hagyja abba a játékot.
Gyakori kérdések a türelemről és a dackorszakról
Nézd meg előbb, mit vársz el tőle, és honnan jön ez az elvárás. Ha a saját gyerekkorodból vagy a nagyszülők szavaiból indulsz ki, könnyen azt gondolod, hogy szándékosan ellenkezik, ha ott marad egy kocka a földön. Ha viszont azt nézed, mire képes most, inkább azt keresed, miben kell még segítened neki. Felidézheted azt is, neked mondták-e gyerekként ugyanezt, és milyen volt hallani. Végiggondolhatod, mit ért meg a gyereked abból, amit mondasz neki.
Más tudni egy szabályt, és más betartani. A Harvard Egyetem gyermekfejlődési központja szerint a gyerek évekig, egészen a fiatal felnőttkorig tanulja, hogyan hagyja abba, amit csinál, hogyan várjon ki, és hogyan tartson észben egy kérést. Egy hároméves tudhatja, hogy a kockákat a dobozba kell tenni, és mégsem áll le az építéssel, amikor szólsz neki.
A dühöd jelez valamit. Sokszor akkor jön, amikor többet vársz a gyerekedtől, mint amire most képes, vagy amikor nagyon elfáradtál. A sokadik kérés után könnyen úgy érzed, hogy egyikőtök sem csinálta jól. A dühödből viszont még nem tudod meg, milyen anya vagy.
A nagymama így látja, de te döntöd el, egyetértesz-e vele. A gyerekedtől továbbra is kérhetsz dolgokat, az elvárásaidat viszont ahhoz igazíthatod, amire most képes.
Dehogynem, várhatsz el tőle dolgokat. A valódi veszélynél és a súlyos határsértésnél ragaszkodsz a szabályhoz. Ahol alkudhattok, ott ő is választhat az általad kijelölt kereteken belül, de a kockáknak akkor is a dobozba kell kerülniük. Vannak szabályok, amiket el is engedhetsz. Amíg a gyereked egyedül nem tud elpakolni, pakolhatsz vele együtt, ahogy az egyik kliensem is tette eleinte.
